Radnics Adrienn

2003- ban végeztem a PTE Gyógytornász szakán. Azóta foglalkozom halmozottan fogyatékos gyermekek mozgásfejlesztésével és komplex terápiájával. Emellett egy másik területen is ekkor kezdtem el dolgozni, mely azóta is nagy lelkesedéssel tölt el, ez pedig a szülésfelkészítés területe, a magzat és anya élményei, a szülés-születés minőségének javítása. 2004 óta dolgozom Aquanatallal (szülésfelkészítő, vízi mozgásforma kismamáknak), ill. páros szülésfelkészítéssel, szülőpozíciós jógával. 

2007 -ben pedig megismerkedtem a  Watsuval, mely csodálatos, vízi terápiás módszer azóta is végigkíséri az életem és munkám is egyben. Szintén ebben az évben babaúszás oktatóvá is váltam és a babák vízhez szoktatása mellett, elkezdtem a babák születésélményeinek oldásával is dolgozni, párhuzamosan kidolgozva egy komplex fizio-és hidroterápiás rendszert, melynek szerves részét képezi baba watsu, a gyógytorna, a hidroterápia és egyéb, kiegészítő terápiák, mint a craniosacralis terápia, a hang-és rezgésterápia, ill. a kinesio tape kezelések is. 2003. óta foglalkozom állatasszisztált terápiákkal, úgy, mint a kutya asszisztált mozgásfejlesztés, illetve  2009 óta vezetek delfinterápiás programokat is külföldön.

Az utóbbi években sokéves tapasztalataim eredményeként, új terápiás programok kidolgozásába kezdtem, hogy még sokoldalúbb és komplexebb fejlesztést és segítséget kapjanak a hozzám járó családok, gyermekek. Ilyen foglalkozás a "Vízi csillag Program”, mely sérült gyermekek, komplex hidroterápiás fejlesztése, csecsemőkortól egészen felnőtt korig, és a „Dolphinbirth”, páros, vízi szülésfelkészítő tanfolyam is!

Nagy öröm számomra, hogy a kismamákkal, családokkal és csemetéikkel, gyakran már magzati korban elkezdjük a közös munkát, mely a szülés után is folytatódik, végigkísérve az első 6-7 évet a család életéből. Közben tanuljuk a tudatos és szeretetteli együttlétet családunkkal, gyermekeinkkel, s amellett, hogy a foglalkozások során gyermekeink fejlődését is segítjük, átadhatjuk nekik a mozgás és a víz szeretetét is.

“ Minden ami él mozgásban van, a mozgás maga az élet!”

Elérhetőségeim:

honlap: mamavilag.hu